Bemutatkozás
Üdvözlöm!
Fücsök István pszichológus vagyok.
A pszichológia számos módszert ismer. Az egyes módszerek hatékonyságát összehasonlítva a kutatások arra a meglepő eredményre jutottak, hogy mindegyik módszer hatékony lehet, ha jól alkalmazzák. A pszichológus nem varázsló, aki a kliens tudatalattijában kutatva megmondja a megoldást.
A pszichológiai munka közös erőfeszítés, amelynek során mindkét fél dolgozik az előrelépés érdekében. Az eredményesség legfontosabb feltétele azonban minden módszer esetében a kapcsolat, a kölcsönös bizalom a kliens és a pszichológus között.
Ennek kiépülését elősegítendő néhány sorban megosztom Önnel azt, ami a szakmai adataim mögött meghúzódik.
Nem pszichológusként kezdtem karrieremet. 47 éves vagyok, eredetileg közgazdászként a versenyszférában dolgoztam, egy bank középvezetői pozíciójáig jutottam. A Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakát részben személyes érdeklődésem miatt végeztem el, részben azért, mert úgy éreztem, hogy az elsajátított ismereteket vezetőként mindennapi munkám során is tudom hasznosítani. A kezdetben hobbinak induló érdeklődés pálymódosításba torkollt, elkezdtem iskolapszichológusként dolgozni.
Úgy éreztem, hogy a gyermekekkel folytatott munkám speciális ismereteket igényel, ezért iratkoztam be a Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület integratív gyermekterapeuta képzésére.
Nem sportoltam versenyszerűen, de gyermekkorom óta érdekel a sport. Nézőként rengeteg sportágban „otthon vagyok”, amatőr szinten fociztam, amatőr bajnokságban jelenleg is kosarazom, futok (többszörös maratonfutó vagyok), belekóstoltam a játékvezetésbe is (amerikai foci). Ez indított arra, hogy elvégezzem a Testnevelési Egyetem sport szakpszichológus képzését.
Két gyermekem van, Budapesten élek családommal.
Tanulmányok, képzések:
Szegedi Tudományegyetem – Okleveles pszichológus
Testnevelési Egyetem – Sport szakpszichológus
Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület – Integratív gyermekterapeuta képzés
Pszichodráma – 150 óra önismereti csoport
Nemzetgazdasági Minisztérium – Pályaorientációs Tanácsadó
Janus Pannonius Tudományegyetem (Pécs) – Okleveles közgazdász
Egyesületi tagság:
Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület