Gyakori kérdések
Mindannyiunk életében előfordulhat, hogy olyan nehézségekkel találjuk szemben magunkat, amelyekkel nem sikerül megküzdenünk: korábbi megoldási módjaink már nem működnek, az újakat pedig még nem találtuk meg. A pszichológiai tanácsadás célja, hogy segítsen túljutni ezeken az elakadásokon. A pszichoterápia általában ennél mélyebb lelki, személyiségbeli változást tűz ki célul.
Számíthatok-e kellő fokú diszkrécióra?
A pszichológust titoktartási kötelezettség terheli minden – a kliens ellátása során tudomására jutott pszichológiai és személyes adatai vonatkozásában, amelyek a pszichológusi titokkörbe tartoznak. A titoktartási kötelezettsége a klienssel való kapcsolatának lezárása után is fennáll.
Mi a gyermekekkel történő foglalkozások menete?
A bejelentkezést követően az első alkalommal a gyermek jelenléte nélkül a szülővel (szülőkkel) találkozom. Megbeszéljük a felmerült problémákat, a szülők által feltételezett okokat. A beszélgetés fontos témája a gyermek eddigi fejlődése, a többi gyermekkel való kapcsolata stb. Ezt követően kb. 4-5 alkalommal a gyermekkel találkozom kétszemélyes helyzetben. A gyermekről szerzett személyes tapasztalataimról szülőkonzultáció során adok visszajelzést. Itt megbeszéljük a további közös munka kereteit is. A további foglalkozások száma több tényező függvénye – előfordul, hogy néhány alkalom is elegendő, de bizonyos esetekben hosszabb ideig tart a pszichológiai munka. Előfordul, hogy a gyermeket (és szüleit) másik szakemberhez irányítom, mert pl. problémája rendezése specialistát vagy terápiát igényel.
Mi a sportpszichológia?
A sportpszichológia a sportolást és a sportteljesítményt befolyásoló faktorokkal, illetve a sportolás pszichés hatásaival, a sportoló ember pszichológiai jellemzőivel foglalkozik, a fizikai teljesítőképességet mentális eszközökkel növeli.
Jelentős a szerepe a sportágválasztás kezdetén, a sport iránti elköteleződés során, a felkészülés, versenyzés alatt, és a sportpályafutás befejezése után is.
Célja, hogy minél eredményesebb és minél hosszabb pályafutáshoz segítse a sportolót. Az eredmény nem feltétlenül győzelmeket, helyezéseket jelent, hanem lehet akár egy gyermek sport és testmozgás iránti késztetésének kialakítása.
Mikor érdemes sportpszichológushoz fordulni?
A teljesség igénye nélkül:
- Ha úgy érzem, az edzésen sikerül, a versenyen valamiért nem megy.
- Ha gyakran érzem azt, hogy „nem voltam ott fejben”.
- Ha izgulok vagy szorongok verseny előtt vagy alatt, és ez károsan befolyásolja a teljesítményemet.
- Ha megsérültem, és elbizonytalanodtam abban, hogyan tovább.
- Ha félek egy újabb sérüléstől.
- Ha elvesztettem/csökkent a motivációm.
- Ha nem működi eredményesen a csapat.
- Ha konfliktusaim vannak csapattársaimmal és nem tudom, hogyan kezeljem.
- Ha sportkarrierem a végéhez közeledik, és nem tudom, hogyan tovább.
Sportoló/edző vagyok – hány alkalom szükséges a problémám megoldásához?
A sportpszichológiai alkalmak száma függ az adott személy megkeresésének okaitól, illetve a probléma jellegétől. Már az első interjút követő állapotfelmérés során is elsajátíthat a sportoló olyan készségeket, technikákat, amelyek eredményeként rövid távon, 5-6 alkalom után is pozitív változásokról tud beszámolni. Azonban a mentális fejlődés egy hosszabb folyamat, amelyet számos tényező befolyásol (pl. a probléma jellege, a sportoló személyisége, az elérendő cél stb.).
Hogyan és hol vehetem igénybe a szolgáltatásokat?
A szolgáltatások előzetes időpont egyeztetés után vehetők igénybe. Bejelentkezni telefonon +36 (30) 575-4771 vagy e-mailben info@fucsokistvan.hu.
A pszichológiai rendelés elsősorban a Budapest, XIV. kerület Mályva tér 6. címen található rendelőben történik. Igény esetén ettől eltérő helyszín megoldható.