Sportpszichológiai tanácsadás Zugló
Sport szakpszichológus, sportpszichológiai tanácsadás – Budapest, Zugló
A sportpszichológia a sportolást és a sportteljesítményt befolyásoló faktorokkal, illetve a sportolás pszichés hatásaival, a sportoló ember pszichológiai jellemzőivel foglalkozik, a fizikai teljesítőképességet mentális eszközökkel növeli.
A sport szakpszichológus közreműködése segíthet a sportágválasztásban, a sport iránti elköteleződés során, a felkészülés, versenyzés alatt és a sportpályafutás befejezése után is.
A sportpszichológus célja, hogy minél eredményesebb és minél hosszabb pályafutáshoz segítse a sportolót. Az eredmény nem feltétlenül győzelmeket, helyezéseket jelent, hanem lehet akár egy gyermek sport és testmozgás iránti késztetésének kialakítása. A sport szakpszichológus a gyermekekkel végzett munka során figyelembe veszi az életkori sajátosságokat is. Hazánkban magas a sportágat elhagyó, lemorzsolódó gyermekek aránya. A gyermekek úgy érzik, hogy nem képesek teljesíteni és nem elég jók az adott sportágra. Ebben az életkorban nem az eredményeknek, hanem az élményeknek, a játék, a sport szeretetének kell(ene) a középpontban lenni. A gyermekekkel végzett sportpszichológiai munkám fókuszában is ez a szemlélet áll. A teljesítményorientált sportpszichológiát később, a teljesítménymotiváció megjelenésével érdemes a felkészülés részévé tenni.
A sportpszichológus több módszert használ a sportoló teljesítményének a növelésére. A relaxációs módszerek, például az autogén tréning segíti az adott sportoló számára optimális nyugalmi állapot elérését. Ennek segítségével a sportoló képessé válik aktuális izgalmi állapotának szabályozására. A mentáltréning kiválóan alkalmas hibák kijavítására, helyes mozdulatsorok fejben begyakorlására. A versenyhelyzetek, edzések modellezése segíti a sportoló felkészülését a váratlan eseményekre, így adott helyzetben ezekre gyorsabban, hatékony választ adva tud reagálni. A kognitív módszerek, a cél formulák szintén a koncentrációt, a versenyhelyzet hatékonyabb átélését szolgálják.
Mikor érdemes sport szakpszichológushoz fordulni?
A teljesség igénye nélkül:
- Ha úgy érzem, az edzésen sikerül, a versenyen valamiért nem megy…
- Ha gyakran érzem azt, hogy „nem voltam ott fejben”…
- Ha izgulok vagy szorongok verseny előtt vagy alatt, és ez károsan befolyásolja a teljesítményemet…
- Ha megsérültem, és elbizonytalanodtam abban, hogyan tovább…
- Ha félek egy újabb sérüléstől…
- Ha elvesztettem/csökkent a motivációm…
- Ha nem működik eredményesen a csapat…
- Ha konfliktusaim vannak csapattársaimmal és nem tudom, hogyan kezeljem…
- Ha sportkarrierem a végéhez közeledik, és nem tudom, hogyan tovább…
…akkor látogasson el Budapesten, Zuglóban található rendelőmbe.
A sportpszichológiai tanácsadás során a foglalkozások száma függ – többek között – a probléma jellegétől, a sportoló személyes tulajdonságaitól. A sportpszichológus segítségével már az első interjút követő állapotfelmérés során is elsajátíthat a sportoló olyan készségeket, technikákat, amelyek eredményeként rövid távon, 5-6 alkalom után is pozitív változásokról tud beszámolni. Azonban a mentális fejlődés egy hosszabb folyamat, amelyet számos tényező befolyásol (pl. a probléma jellege, a sportoló személyisége, az elérendő cél stb.).
Miben segíthetek?
- Általános sportpszichológiai tanácsadás, konzultáció
- Mentális állapotfelmérés, diagnosztika
- Versenyekre való felkészítés
- Optimális teljesítési zóna megtalálása
- Mentális tréning
- Koncentráció fejlesztése
- Stresszkezelési technikák elsajátítása
- Versenyszorongás, teljesítményszorongás csökkentése
- Önbizalom növelése
- Mentális elakadások, blokkok oldása, felszámolása
- Negatív gondolatok kontrollja
- Hatékony megküzdési technikák kiépítése
- Csapatépítés
- Sportkarrierrel kapcsolatos tanácsadás
- Krízisintervenció, sérülések feldolgozásának segítése
- Edzőkkel való konzultáció: kommunikáció fejlesztése, konfliktuskezelés, sportolók motiválhatóságának megtalálása, visszajelzési technikák fejlesztése
A sportpszichológiai foglalkozások Zuglóban, a 1141 Budapest, Mályva tér 6. címen található rendelőben történnek.
A foglalkozások 50 percesek.